Tarolt a tavaszi fagy

Több száz hektáron jelentettek be tavaszi fagykárt a termelők.

A 2023. kárenyhítési évben eddig a termelők több mint 400 hektárra kiterjedő területre jelentettek be tavaszi fagykárt, ez a szám április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan jelentősen nőni fog – közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken. A tárca a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a kárenyhítő juttatások mértékének megállapításában fontos szerepe van a mezőgazdasági biztosítások meglétének.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A korábbi gyakorlati tapasztalatok alapján az idei esztendőtől változtatás történt, a kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál csak az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek – írták, azt javasolva mindenkinek, hogy „időben kösse meg a szükséges növénybiztosítását, amelynek díjához az állam jelentős mértékű támogatást nyújt”.

A minisztérium a közleményben hangsúlyozta, hogy mindenképpen érdemes az elektronikus kárbejelentést megtenni az agrárkár-megállapító szerv (vármegyei kormányhivatal) részére annak érdekében, hogy – az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén – a termelői károk a későbbiekben kompenzálhatóak legyenek. A kárenyhítő juttatás iránti jogosultság érdekében már a kárbejelentéskor körültekintően kell eljárni a mezőgazdasági termelőnek.

Tavaszi fagy akkor valósul meg, ha a kockázatviselés helyén a tavaszi időszakban a talajszinttől számított kettő méter magasságban mért mínusz 2 °C vagy annál alacsonyabb hőmérséklet áll fenn. Erről a termelő az OMSZ honlapján tájékozódhat. Fontos, hogy a termelő az OMSZ adat helyességét – ellenkező bizonyításig vélelmezze és a kárenyhítési eljárásban kötelezően alkalmazza – ismertette a tárca.

Jelezték azt is, hogy „a termőre fordult és szakszerűen művelt gyümölcsösöknél a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb a jogszabályban megállapított, tárgyév május 31-ei véghatáridőig szükséges megtenni”. A közlemény szerint „a hozamcsökkenést okozó tavaszi fagy esetén a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor az időjárási jelenség a károsodással érintett területen bekövetkezik” . A kárbejelentés elektronikus felülete a https://e-kerelem.mvh.allamkincstar.gov.hu linken érhető el.

A tárgyévben bejelentett károk után kárenyhítő juttatásra az a károsult termelő lehet majd jogosult, aki a jogszabályban foglaltak szerint határidőben, elektronikusan benyújtotta a kárbejelentését; akinél a növénykultúra – tárgyévet megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb hozammal rendelkező kettő év elhagyásával képzett három év hozamának számtani átlagához képest – 30 százalékot meghaladó terméskiesését és 15 százalékot meghaladó termelésiérték-kiesését az agrárkár-megállapító szerv igazolta; a kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig megfizette és a kárenyhítő juttatás iránti kérelmét november 30-ig, a novemberben nyíló elektronikus kérelmező felületen benyújtotta.

MTI

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek