Körforgalomban drifteltek, baleset lett a vége

A győri rendőrök elfogtak egy fiatal járművezetőt, aki az egyik belvárosi körforgalomban végrehajtott veszélyes manővere következtében anyagi káros balesetet okozott.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. július 10-én 19 óra 50 perckor arról, hogy Győrben, a Rónay Jácint utcán lévő körforgalomban anyagi káros baleset történt. A helyszínen a rendőröknek a szemtanúk elmondták, hogy a balesetet okozó BMW vezetője a körforgalomban gyors tempóban körözött egy másik gépkocsival. Miközben nagy sebességgel haladtak, csikorgó gumikkal kifaroltatták a járműveiket. A veszélyes manővert azonban a BMW sofőrje nem tudta végrehajtani, ezért mutatványa végén egy, a körforgalom kijáratánál – forgalmi okból - megálló gépkocsi hátuljának ütközött. Az ütközés ereje akkora volt, hogy az okozó jármű a vétlen autót egy harmadik, szintén álló gépkocsinak is nekilökte.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A rendőrök a szemtanúk elmondása után megállapították, hogy a járművesztő szándékos magatartása miatt közúti veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja merült fel, ezért a felelőtlen sofőrt elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították - írja a Police.hu .

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy a balesetek többségében súlyos szabályszegés áll a háttérben. A rendőrök a jövőben is határozottan fel fognak lépni azon járművezetőkkel szemben, akik a közlekedési szabályok megsértésével, felelőtlen magatartásukkal veszélyeztetik a maguk, illetve mások testi épségét, biztonságos közlekedését.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek