Hetvenhat esztendős korában meghalt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes labdarúgócsapat tagja – írta az MTI. Az egyszeres világválogatott játékos haláláról volt klubja, a Ferencváros számolt be honlapján.
Szűcs Lajos a Dorogi Bányászban mutatkozott be a felnőttek között, majd a Ferencváros játékosa volt 1966-től 1969-ig. A népligetiektől a Bp. Honvédhoz igazolt, ahol 1971 és 1977 között játszott, később a Bp. Vasas Izzó labdarúgója volt, amelyben 1980-ig szerepelt. Később a ferencvárosi utánpótlásban dolgozott edzőként másfél évtizedet.
A válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal lépett pályára, olimpiai aranyérme mellett 1972-ben a müncheni ötkarikás játékokon ezüstérmet nyert.
Szűcs Lajos kétszer nyert bajnokságot a Ferencvárossal (1967, 1968), amelynek tagjaként 1968-ban bejutott a Vásárvárosok Kupájának (korábbi UEFA Kupa, most Európa-liga) döntőjébe. A Leeds United elleni vesztes párharc mindkét felvonásán pályára lépett.
Kétszer (1968, 1971) választották meg Magyarországon az Év labdarúgójának.
Felesége, Pécsi Ildikó színművész nyilatkozataiban "Édesjólajosom"-nak becézte férjét, s ez a név már egy egyet jelentett Szűcs Lajossal.
