Fiatalokat zsarolt és rabolt is a férfi

Vádat emelt az ügyészség a 21 éves férfi ellen, aki zsarolással és rablással szerzett pénzt fiataloktól. Játszótéren vagy parkban ismerkedett.

A vádirati tényállás szerint a 21 éves terhelt 2022 októberében a hajnali órákban, Győrben, egy játszótéren ment oda egy három fiatalból álló társasághoz, akikkel beszélgetést kezdeményezett. Mondvacsinált okból konfliktust generált, majd megfenyegette a társaságot, hogy vipera van nála, és a közelben várakoznak a barátai, akik megverik őket, ha szól nekik.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az így megrémített társaságot arra szólította fel, hogy váltsanak neki pénzt, és ezzel az indokkal a sértettek táskáját átnézte, tőlük összesen 23.200 forintot vett el.

A terhelt 2022 novemberében hasonló módon követett el bűncselekményt. Négy fiatalhoz lépett oda egy parkban, beszélgetni kezdett velük, majd dühbe gurult, elővett egy viperát és felháborodva kérte, hogy vele normálisan beszéljenek. A sértettek távozni akartak, azonban a terhelt egyiküket maradásra szólította, fel, majd tőle euró váltás címén kétezer forintot elvett - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Ugyanezen a napon, pár órával később a terhelt egy másik parkban szólított meg egy 33 éves férfit, majd csatlakozott hozzájuk a vádlott ismeretlenül maradt társa is. Hárman megbeszélték, hogy elmennek inni, azonban az úton a terhelt elővett egy viperát, és felszólította a sértettet, hogy mutassa meg mennyi pénz van nála. A sértett a viperától való félelmében elővette a tárcáját, amiből a terhelt és társa összesen 44 ezer forintot vett ki.

A különös visszaesőnek minősülő, letartóztatásban lévő terhelt ellen az ügyészség zsarolás és minősített rablás miatt emelt vádat. A büntetési tétel – a halmazati szabályokra és az elkövető előéletére figyelemmel – huszonkét és fél évig terjedő szabadságvesztés.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek