A térfigyelő központban figyeltek fel arra a nőre, aki a gyanú szerint varázsdohányt adott el több fogyasztónak a Bosnyák téren. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság járőrei a térfigyelő központtól kapott jelzés alapján mentek a helyszínre - adta hírül a police.hu.
A kamerák rögzítették, hogy egy piros ruhás nő kis csomagokat adott át több embernek, akiktől ezért pénzt kapott. A térre érkező járőrök látták, hogy a nő éppen egy kocsiba ült, amit egy férfi vezetett. Miután az autót megállították és átvizsgálták, 10 gramm körüli kábítószergyanús anyagot, több mint 1 millió forintot és 137 eurót találtak. A járőrök a budapesti nőt elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.
A felvételek alapján sikerült azonosítani azokat is, akik vásároltak a nőtől. A nyomozók három embert hallgattak ki, akik elmondták, hogy 500 forint/gramm áron vettek varázsdohányt attól a nőtől, akit a járőrök elfogtak.
A zuglói nyomozók a varázsdohánnyal kereskedő asszonyt új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
