Anglia készül a második hullámra

A halálos áldozatok számának tetőzése januárra-februárra várható.

A brit kormány bejelentése szerint július 24-től a maszkviselés Anglia minden üzletében kötelező lesz. Aki nem tartja be a rendelkezést, azt akár 100 fontra (39 ezer forintra) is megbüntethetik – adta hírül az index.hu.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Egyre több a bizonyíték arra, hogy a zárt térben viselt maszk segít megvédeni a maszkot viselő személyt és a körülötte lévőket a koronavírustól – nyilatkozta a miniszterelnöki hivatal szóvivője.

Az új rendelkezések a brit Orvostudományi Akadémia előrejelzését követik, amely szerint Nagy-Britanniának az elsőnél is halálosabb téli második járványhullámra kell készülnie, amelyben az áldozatok száma elérheti a 120 ezret is.

Nagy-Britannia eddig is a járvány által legkeményebben sújtott országok közé tartozott, hiszen a 45 ezer brit áldozat a világon a harmadik legmagasabb veszteség az Egyesült Államok és Brazília után. A jelentés szerint a téli időszak azért veszélyesebb a járvány szempontjából, mert a vírus tovább életben marad a téli hidegben és sötétségben, az emberek pedig többet tartózkodnak zárt terekben.

A jelentés felszólítja a hatóságokat, hogy a nyár fennmaradó, viszonylag békésebb hónapjait a télre való intenzív felkészülésre használják fel, hogy így előzzék meg az egészségügyi rendszer túlterhelődését. Az előrejelzések szerint a halálos áldozatok számának tetőzése jövő januárra-februárra várható, és a csúcs legalább olyan súlyos lesz, mint idén tavasszal.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek