A csepergő eső ellenére nagy számban érkeztek az országos találkozóra szombaton a volt határőr bajtársak, és eljöttek az egykori hivatásos határőr szolgálatot ellátók is az ország minden részéről.
A rendezvényt jelenlétével megtisztelte az egykori Határőrség országos parancsnoka, dr. Béndek József altábornagy is, és eljött Szabó Jenő rendőr ezredes, Sopron korábbi rendőrkapitánya is. Vessző Ernő, az esemény szervezője üdvözölte a résztvevőket, majd a magyar- és a bányászhimnusz eléneklése után a zászlófelvonás következett. Köszöntötte a volt határőröket Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is.
A találkozón Németh Attila plébános megáldotta az új zászlókat: a határőrség Szent László-lobogóját és a bányászok Szent Borbála zászlaját is.
Saját verset mondott a megnyitó ünnepségen Grúber Miklós egykori határőr, majd megemlékeztek a résztvevők a már eltávozott bajtársaikról is. Krasznai Tamás előadóművész katonadalokat énekelt, a nagysikerű, ismert "A Csornai koronára süt a nap" című dalát is hallhattuk. Végül köszorúzással, majd a közös ebéddel, és a közös nosztalgiázással, az emlékek előidézésével ért véget a találkozó.
