A vádirat szerint a 61 éves osztrák férfi évek óta Magyarországon, egy Győr melletti településen él. Itt gyakran járt futni a közeli töltésen, ami a Vízügyi Igazgatóság kezelésében van, közforgalom elől elzárt, csak töltéshasználati engedéllyel lehet rajta járművel közlekedni.
A vádlottat futás közben zavarták a töltésen haladó járművek, és emiatt az ott közlekedőket rendre akarta utasítani.
2018 augusztusában a vádlott például a töltés közepén futva nem engedte el a mögötte haladó autót, amikor az ki akarta kerülni, szándékosan abba az irányba mozdult el, amerre a kocsi is. Amikor a vezető rádudált, megfordult, ráütött a motorháztetőre, és szidalmazta a sofőrt. Ezt akkor sem hagyta abba, mikor a vezető megmutatta neki, hogy rendelkezik töltéshasználati engedéllyel.
2019 júniusában kerékpárral közlekedett a férfi a töltésen, amikor úgy kényszerítette megállásra a töltésen autót vezető hölgyet, hogy a kerékpárral keresztbe fordult előtte, majd öklével a motorháztetőt ütötte, miközben a vezetőt szidta. A sértett ebben az esetben is rendelkezett töltéshasználati engedéllyel.
2020 őszén a vádlott szintén egy olyan járművet állított meg a töltésen, melynek vezetője rendelkezett használati engedéllyel. Rácsapott a motorháztetőre, sőt, rá is feküdt, miközben a sofőrt szidta, így akadályozta a továbbhaladást.
2021 áprilisában ugyanezt tette: akadályozta a mögötte haladó jármű haladását, és amikor annak vezetője rádudált, kiabálni kezdett, ráütött az autóra, amivel 40 ezer forint kárt is okozott. A sértett ebben az esetben is rendelkezett töltéshasználati engedéllyel.
A vádlott erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a sértettekben riadalmat keltsen. Ezért a Győri Járási Ügyészség most vádat emelt a 61 éves osztrák férfi ellen.
