Borkai kézműves vázát kapott

A volt győri polgármester a szex- és korrupciós botrányai után a Megyei Jogú Városok Szövetségének székesfehérvári rendezvényén vett át búcsúajándékot.

Több mint fél év telt el azóta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozásokat indított Borkai Zsolt volt győri polgármester szexbotrányával kapcsolatban. Borkai az elmúlt hónapokban nem szívesen jelent meg nyilvános eseményen, ám most kivételt tett, ugyanis elutazott a Megyei Jogú Városok Szövetségének székesfehérvári rendezvényére.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

„1990 óta hagyomány, hogy a nyugdíjba vonuló, nem induló vagy nem újraválasztott polgármesterektől jelképes ajándékkal búcsúznak tagjaink” – mesélte Papp Erika, a szövetség főtitkára. Ennek okán Borkai Zsolt egy kézműves vázát kapott ajándékba– írja a Népszava.

A lap egyébként azt szerette volna megtudni a rendezvényen, hogy a volt győri polgármester a szex- és korrupciós botrányai után nem érzi-e visszásnak, hogy részt vesz egy ilyen közéleti eseményen, illetve, hogy kihallgatták-e már tanúként – ugyanis Borkai ellen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban –, ám a lap kérdései süket fülekre találtak.

A Borkai Zsolt lemondásához vezető botrány tavaly októberben robbant ki, amikor az „ördög ügyvédje” nevű blogon videórészletet tettek közzé, amelyen Borkai és a győri gazdasági élet hozzá kötődő személyei egy csoportszexen vesznek részt prostituáltakkal egy adriai tengeri luxusjachton. Később sorra derültek ki a Borkai-éra összefonódásai, amelyekben a családtagjai is érintettek voltak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek