Épülhet szálloda a Fertő partján, de nem ez a legnagyobb baj

A baj az, hogy egy rossz információ miatt tízezrek kezdtek el reménykedni, de ők nem számítanak. Annyira sem, hogy legalább azt közöljék velük: tévedtek.

Az egész azzal kezdődött, hogy a hvg kiszúrta, a Fertő tavi felújítás beruházó cége visszavonta a partra tervezett százszobás szálloda, a huszonhat apartman, az ökocentrum, a madárles és a kilátó építéséről szóló beadványát. Ebből tévesen arra lehetett következtetni, hogy a gigaberuházás léket kapott, kisebb volumenű lesz, netán későbbre halasztják. Az optimisták egyenesen úgy gondolták, hogy végre meghallották a törvényhozók a helyiek sóhajait, nem lesz szálloda, "csak" egy élhető és szerethető, szép rákosi strand. Volt aki az osztrák környezetvédőknek tulajdonította a sikert, mások a magyar civileknek, de szerepelt a győztesek listáján az UNESCO, a jog és az igazságosság is.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Nos, bár mindegyik logikus és összességében még reális is lehetne, de van egy rossz hírünk: nem erről van szó. Az igazság az, egy törvénymódosítás miatt kellett visszavonni az engedélyeztetést, hogy a megfelelő változtatásokkal újra be is adják. Tehát gyakorlatilag semmi nem történt.

Illetve mégis és nagyon is. Mert amellett ne menjünk el szótlanul, hogy a több tucatnyi sajtótermékben megjelent, a közösségi megosztókon alsó hangon is több tízezer olvasót elérő hírt nem tette helyre senki. Egyetlen üzenet, közlemény, kiadvány sem üzente meg ezeknek az embereknek, hogy "félre vagytok tájékoztatva". Ahogy arról sem kap senki hiteles információt, hogy miért nem indul el a beruházás, úgy arról sem, ha a valóságos célok és elképzelések helyett helytelen információk látnak napvilágot. Megjegyzem tájékoztatás hiányában borítékolni lehet, hogy mindenki elkezd találgatni.

De úgy látszik, nem számít. Mindazok, akik másként gondolják, kiváncsiak vagy csak aggódnak, nem számítanak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek