Módosították a választási törvényt, az önkormányzati voksolás szabályai változtak

Eddig elég volt a település egyéni választókerületeinek felében indítani jelöltet, ahhoz, hogy kompenzációs listát állítsanak, most már a kétharmadában kell.

Átírták a választási szabályokat, ezzel szűkül az ellenzék mozgástere. A javaslatokat kedden elfogadta az Országgyűlés 130-5 arányban. A legfontosabb változás a kompenzációs listát érinti, ehhez a tízezer főnél nagyobb településeken jövőtől csak az a jelölőszervezet állíthat kompenzációs listát, amely a település egyéni választókerületeinek legalább kéthardmában képviselőjelöltet indít, eddig elég volt a felében is – írja a Telex .

Ez a változás megnehezíti az ellenzéki tárgyalásokat, ugyanis így az ellenzéki pártok kénytelenek lesznek egy közös listát állítani, ha nem akarnak a körzetek minimum egyharmadában egymás ellen indulni.

Továbbá nem lehet időközi választást tartani az önkormányzati választást megelőző egy évben, ahogy feloszlatni sem a képviselő-testületeket ebben az időszakban, tehát ha valaki lemond vagy bármilyen más okból hivatalából távozni kényszerül, a jelölőpártja nevez ki helyére valaki mást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek