Haladékot kaphatnak a kisebb vendéglátóhelyek a kötelező adatszolgáltatás kötelessége alól

Egyelőre csak az évi száz millió forint nettó árbevétel fölötti egységek számára lenne kötelező.

Új javaslattal lazítana a Magyar Turisztikai Ügynökség a terv szerint július 1-én életbe lépő valós idejű vendéglátósok számára kötelező adatszolgáltatás feltételein, az említett időponttól csak az évi száz millió nettó árbevétel fölött teljesítő vállalatok számára tennék kötelezővé – írja a Magyar Hang .

Az ennél kevesebb bevételt termelő vendéglátóhelyeknek csak január 1-től kell megtenniük ugyanezt. Az ennél is kisebb, tizenkét millió alatti nettó árbevétellel rendelkezők teljesen mentesülnének ez alól.

Nemrég volt hír, hogy július 1-től minden vendéglátóipari egységnek kötelező lesz valós idejű adatot szolgáltatnia a Magyar Turisztikai Ügynökség számára, amellyel első sorban a fejlesztési lehetőségek letapogatását szeretnék lehetővé tenni, de nem titkolt célja a szektor kifehérítése sem.

Ugyanakkor a valós idejű adatszolgáltatás rengeteg kérdést vetett fel a vendéglátósokban, kiváltképp a kisebb, alacsony létszámú személyzetet alkalmazó helyek működését nehezítené meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek