Megint aggasztóan elkezdett terjedni a Covid Kínában

Heti 65 millió új beteg is lehet.

Kína heti 65 millió koronavírus-fertőzöttel is számolhat egy új járványhullámnak köszönhetően – osztotta meg az NBC News információit a hvg.hu . Ennek a hullámnak a tetőzését június végére várják. Csak hogy érzékeljük a helyzet komolyságát: januárban az amerikai járványhelyzet csúcsán heti 5 millió megbetegedést jelentettek.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Arról is beszámoltak, hogy a helyzet miatt az omikron egy új variánsa, az XBB a felelős. A információk szerint az igen jelentős méretű járványhullám ellenére a kínai állam – az eddigi szigorú korlátozásokkal ellentétben – nem zárja le a városokat, hogy megkadályozza a vírus terjedését.

Kína első omikronhulláma idején – 2022 decemberében és 2023 januárjában – egy másik omikron-variáns fertőzött meg naponta több millió embert. Ez az ország több városában túlterhelte a kórházakat és a krematóriumokat, a boltokban pedig már alig lehetett lázcsillapítót kapni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek