- Miért is vagyunk itt? - kérdezte a Hűségkútnál összegyűlt körülbelül kétszázötven résztvevőtől a soproni demonstráció egyik szervezője, Barkovics Ágota.
- Azért, mert a kormány továbbra sem hajlandó érdemi párbeszédet indítani az oktatás és a nevelés helyzetének problémáiról, a pozitív változások megindításáról. Helyette egy olyan új törvényt akar elfogadni, az úgynevezett státusztörvényt, ami egyáltalán nem nyújt valódi megoldást a problémákra. Nem a közoktatás minőségének javításáról és az oktatás szabdságának elismeréséről szól, hanem kicsinyes bosszú és hatalomfitogtatás - mondta a soproni pedagógus, a jelenlévők pedig tapssal, kereplőkkel, síppal és dobbal fejezték ki egyetértésüket. Barkovics Ágota megköszönte a demonstgálókhoz országszerte csatlakozó diákok kiállását, és gyakorlati információkat is megosztott:
- Sokat tehet a státusztörvény elfogadása ellen, aki felkeresi a statusztorveny.hu weboldalt. Ott megtalálni a Tanítanék és a noÁr közös petícióját a státusztörvény ellen. Írjátok alá! Tájékozódjatok és tájékoztassatok másokat is a problémákról! - kérte a résztvevőket.
- Érezzük és látjuk, hogy a közoktatás kérdéseit egyre nagyobb figyelem kíséri. Remélhetőleg egyre többen értik meg, hogy ez nem a diákok, nem a szülők, nem a pedagógusok ügye, hanem mindenkié. A nemzet érdeke - mondta még Barkovics Ágota, majd átadta a szót a soproni Széchenyi István Gimnázium pedagógusának, Sebestyén Andreának, aki világos és megindító beszédében összefoglalta a lényeget:
- Amikor ezt a demonstrációt szerveztük, felmerült, hogy egy magyartanár zárja a szónoklatok sorát: ők mindig tudnak egy frappáns idézetet, nekik mindig van a tarsolyukban valami bölcsesség, amit magunkal vihetünk egy ilyen alkalom után. Én magyartanár vagyok. Nemcsak a szakom, hanem elsősorban, és mindenekfelett identitásom miatt. Magyar tanár. Magyar ember. A magyar közoktatásért, a magyar közállapotokért aggódó, felelősségteljes magyar állampolgár. A közoktatás ügye nemzeti érdek: mindannyiunknak húsbavágóan fontos dolog.
- Bizonyára sokan elgondolkodtak azon - folytatta a rendezvény szónoka -, hogy miért épp a pedagógusok emelték fel a szavukat, miért pont a a közoktatásban dolgozók a leghangosabban tiltakozók napjainkban. Nem ezt szokták meg tőlünk: a szeretetteljes óvónéni, a végtelen türelmű napközis tanító, a feladatot századszor is elmagyarázó matektanár nem a lázadás mintaképe. Miért állunk mégis itt már megint, talán utoljára? Egyrészt azért, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét: vészesen, lassan, pótolhatatlanul fogy a közoktatásban dolgozó szakemberek száma. Nincs utánpótlás, viszont felgyorsult az elvándorlás. Másrészt azt gondolom, azért, mert mi idealisták vagyunk - mások nem is lehetünk. Már óvodában arról mesél az óvónéni, hogy az igazságnak győznie kell. Azután a tanítónk elhiteti velünk, hogy a tudás fontos, és aki nem jut el a tudás várába, az benne marad a tudatlanság mocsarában. Azután a magyartanárunk jön szebbnél szebb gondolatokkal. És mi, akik erre a pályára lépünk, azonosulunk is ezekkel. Nekünk nem az aktuális celebek adják az irányt, mögöttünk nem Dopeman, hanem Vörösmarty Mihály áll: "Az nem lehet, hogy annyi szív hiábab onta vért, s keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért! Az nem lehet, hogy ész, erő, s oly szent akarat, hiába sorvadozzanak egy átoksúly alatt!"
- És ezt mi komolyan gondoljuk. S komolyan gondoljuk Ady nemzetféltő haragját, s azonosulunk Arany János walesi bárdjaival, akik közül "egy se bírta mondani, hogy éljen Eduárd!" S ott van mögöttünk József Attila és Babits Mihály, Thomas Mann és George Orwell, és mindazok, akik hittek az értelem erejében, az európai kultúrában és a demokráciában - sorolta a pedagógus.
- A közelmúltban egy kedves Berzsenyis kollégával beszélgetve megemlítettem neki, mennyire irigylem tőlük Luther mondatát: "Itt állok, mást nem tehetek!" Aztán rájöttem, hogy Luther mondata nemcsak a protestánsoké, hanem mindazoké, akik protestálnak, tiltakoznak valami ellen, ami nem fér bele az erkölcsi-emberi normákba. A pedagógustársadalom és az egész magyar társadalom nevében tiltakozom tehát, a sajtószabadság súlyos korlátozása, s ezáltal a demokrácia sárba tiprása ellen; tiltakozom a félrevezető és elbutító demogógia, az indulatokat generáló propaganda ellen; tiltakozom a társadalmi párbeszéd megfojtása ellen; tiltakozom a minden szakmaiságot nélkülöző oktatáspolitika és a korszerűtlen, rosszul felépített nemzeti alaptanterv ellen! Tiltakozom a pedagógusokat hátrányos helyzetbe kényszerítő, jogfosztó státusztörvény ellen!
- Tesszük mindezt sok ezer kollégával, szülővel és diákkal országszerte: lélekben összefogódzva Budapesttel és Miskolccal, Szentessel és Szekszárddal, Debrecennel és Nagykanizsával, Szombathellyel és Veszprémmel, Péccsel és Szolnokkal, s mindazon városokkal és falvakkal, akik vállalták a mai tiltakozó demonstrációt, s akiknek a közszolgálati média természetesen nem fog műsoridőt biztosítani. Remélve tehát, hogy az oktatásügy reformja, nem pedig leépítése követezik az eljövendő időszakban, legyen a reformáció atyjáé a mai demondstáció zárógondolata: Itt állok, mást nem tehetek! Itt állunk, mert mást nem tehetünk... - zárta Sebestyén Andrea.
