Matolcsy szerint kell az euró, és 2030-ra meg is lehet

A Magyar Nemzeti Banknak van egy világos, határozott, mindenki számára érthető álláspontja: kötelező bevezetnünk az eurót – mondta Matolcsy György a Kossuth Rádióban.

Álláspontunk az, hogyha elérjük az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjének közel 90 százalékát, akkor már érettek leszünk az euróra – fogalmazott. Matolcsy György mindezt 2030-ra datálja.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Előtte bevezetni felelőtlenség lenne, mert láttuk például, hogy Szlovákia némileg felkészületlenül, de nagy határozottsággal belépett az eurózónába, és óriásit zuhant vissza - fejtette ki a Magyar Nemzeti Bank elnöki a közrádióban. Az MNB vezetőjének szavait a hirado.hu idézte.

A görögök szintén felkészületlenül – a tizenegy alapítóország után rögtön tizenkettedikként – léptek be az eurózónába, és ők is rajtavesztettek. Addig is, érdemes jól használni a magyar jegybank különleges mozgásterét, amit jól használtunk, például a Covid-válság nagyon kockázatos, veszélyes időszakában - magyarázta Matolcsy György.

Mindaddig tehát, amíg mi a felzárkózás végső szakaszába nem érünk, addig nekünk szükségünk van egy önálló, nagy mozgásterű, nemzeti jegybank eszközeire és forrásaira – állapította meg a jegybank elnöke.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek