Kükedi Józsefné, az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola július 11-én kinevezett igazgatója városszerte ismert és emblematikus személyiség. Évtizedek óta dolgozik a közoktatásban, kollégái és a szülők hiteles, bölcs, céltudatos emberként beszélnek róla. Mindig is a minőséget képviselte, a pedagógusok és a diákok érdekeit tartotta és tartja szem előtt. A következő tanévtől azonban a helyszín megváltozik: a soproni Gárdonyi helyett az ágfalvi intézmény csapatát igyekszik győzelemre vezetni.
- Mariann, téged a Gárdonyiban nagyon szerettek és szeretnek. Sajnálják, hogy eljöttél, ugyanakkor szurkolnak neked, hogy megvalósíthasd mindazt, amit elterveztél.
- Húsz évet töltöttem a Gárdonyiban, az akkori Erkel-iskola megszűnését követően több kollégámmal együtt kerültem oda, igazgatóhelyettesként. Akkor azt a feladatot vállaltam magamra, hogy segítem a beilleszkedést - a volt erkeles pedagógusoknak és gyerekeknek a gárdonyisok közé. Rövid távú dolognak tűnt, de szerencsére remekül tudtam együtt dolgozni Varga Alfréd igazgató úrral, s húsz év lett belőle. Neki óriási szerepe van abban, hogy ez a fúzió jól működött, és nem hagyott maradandó sebet senkiben. Miután az intézményvezető nyugdíjba ment, az utolsó fél évben megbízott igazgatóként voltam jelen.
- Mondhatjuk, hogy az egyik szemed sír, a másik nevet? Hiszen nyitott szívvel és örömmel állsz a jövőbeli feladataid elé, ugyanakkor a lelked egy darabja ott maradt.
- Én már, közeledve a nyugdíjhoz, nem terveztem, hogy váltok. Az első fél év után, amit megbízott vezetőként töltöttem a Gárdonyiban, lehetőségem lett volna pályázni az igazgatói pozícióra, de nem voltam elég bátor. Később jöttem rá, hogy elengedtem egy dolgot, amit élveztem volna. Rengeteg munkával jár, de úgy éreztem, nekem való a feladat. S amikor fél éven belül másodszor kerestek meg Ágfalváról – mert onnan jött a keresés -, akkor beadtam a pályázatomat. Ebben a váltásban számomra a legnehezebb az érzelmi háttér. Sok olyan kollégával dolgoztam együtt az elmúlt húsz évben, akikkel már óvodába és általános iskolába is együtt jártam. Ugyanakkor végiggondoltam, pályáztam erre a feladatra, s úgy érzem, szép zárása lehet a pedagóguspályámnak az, hogy a magam útját járom. A sok munka pedig, ami most szembejött velem, inspirál.
- Hány diákja és pedagógusa van jelenleg az intézménynek?
- Az iskola eredetileg 150 diákra kalibrált, jelenleg 125-en vannak. A különbség abból adódik – minden ellenkező híresztelés ellenére -, hogy lényegesen több nyolcadikos távozott, mint ahány leendő elsős érkezett. Vannak 24-26 fős osztályok is, a legkisebbek szeptembertől – ha nem iratkoznak be újabbak – 12-en lesznek. A pedagógusok közül a 15 főállású kollégával már megállapodtam, az alacsonyabb óraszámú tantárgyakhoz pedig – kémia, rajz, ének – óraadó tanárok segítségére lesz majd szükség.
- Milyen tervekkel indulsz neki egy másik iskolában egy másik tanévnek?
- Rengeteg tervem van, ám előtte rendbe kell tennem azokat a problémákat, amelyek menet közben adódtak. A legelső feladatom az időközben öt főre csappant nevelőtestület újjáalakítása volt. Amikor kineveztek, négy alsós és egy felsős kolléga maradt. Az elmúlt hetekben minden erőmet és kapcsolatomat latba vetve eljutottam oda, hogy már csak egyetlen – matematika-fizika szakos – pedagógus hiányzik a csapatból. Az, hogy ilyen rövid idő alatt összeállt a tantestület, a mai világban, amikor az oktatás jelentős humánerőforrás-hiánnyal küzd - nagyon komoly előrelépés! A másik hatalmas feladat, hogy új iskolát építünk. A felújításra van egy 500 milliós EU-s támogatás, ehhez járul hozzá még az Országos Német Nemzetiségi Önkormányzat, így összesen egy 850 milliós beruházásról beszélhetünk. Ennek keretében a négyosztályos iskola fölé újabb négy tanterem épül, illetve lesz egy vadonatúj tornacsarnokunk is. Az új épületet tulajdonképpen a falu kapja, és nagyon örülök annak, hogy a részese lehetek!
