Más autójával, engedély és jogosítvány nélkül kapták el

A jármű önkényes elvétele bűncselekmény - figyelmeztet a Soproni Rendőrkapitányság.

Egy soproni fiatal férfi kérdés, és vezetői engedély nélkül „vette kölcsön” édesanyja barátnőjének a kocsiját, hogy így látogassa meg a nagymamáját. Útja viszont rövidre sikerült, mert a rendőrök pár kilométer megtétele után igazoltatták. Kiderült, hogy nemcsak jogosítvány nélkül, hanem a tulajdonos tudta és belegyezése nélkül vezette az autót. Tettének következményei nem csekélyek, mivel az engedély nélküli vezetésért szabálysértési, a gépjármű ilyetén használatáért pedig bűntetőeljárás indult vele szemben.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Egy korábbi ügyben a napokban emelt vádat a Soproni Járási Ügyészség fiatal férfiakkal szemben, akik múlt ősszel magáncélú használatra vitték el a korábbi munkaadójuk gépkocsiját. A szintén jogosítvány nélkül vezető férfi és társa egy közúti ellenőrzésen hamar lebukott, így útjuk nekik is hamarabb ért véget, mint tervezték.

A Soproni Rendőrkapitány felhívja a figyelmet, hogy "a jármű önkényes elvétele bűncselekményt megvalósítja az, aki az idegen gépi meghajtású járművet használat céljából engedély nélkül elviszi, vagy a rábízott gépkocsit engedély nélkül használja".

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek