200 ezer forint lehet egy átlagos albérlet Budapesten

A népszerű vidéki egyetemvárosokban is sok esetben csak több diák összeköltözésével mérsékelhetők a kiadások.

Országszerte fokozatosan emelkednek a bérleti díjak, és ez a főszezonban várhatóan csak fokozódik - ez derült ki a Duna House szombati közleményéből.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az albérletek piacán a kiemelkedően magas kereslet mellett a szűk a kínálat, az egyre növekvő bérleti díjak pedig a szokásosnál is jobban megnehezítik az egyetemisták számára az albérletkeresést.

A fővárosban az átlagos bérleti díj várhatóan 200 ezer forint fölé emelkedik majd,de a népszerű vidéki egyetemvárosokban is sok esetben csak több diák összeköltözésével mérsékelhetők a kiadások.

Aki nem szeretne lakótársat, hanem önálló kislakást bérelne, annak az aktuális budapesti kínálat alapján minimum a 130-150 ezer forintos bérleti díjjal plusz rezsivel kell készülnie.

A Duna House felhívja a figyelmet, hogy a kiválasztott lakás bérleti díja ugyan a legfontosabb, de csak egy tétel a sok közül. A cég szerint kiemelten fontos nem csak a lakásvásárlás, de az albérletkeresés során is, hogy az ingatlan milyen energetikai paraméterekkel rendelkezik és ennek megfelelően mennyi a havi energiafelhasználása.

Az is fontos, hogy a bérlőjelölt megismerje a közös költség összetételét és mértékét. Ha jövőbeli fejlesztésekre szánt összeget is tartalmaz a közös költség, a bérlő kérheti a tulajdonostól, hogy ezeket a tételeket vállalja magára, hiszen ennek hasznát a bérlő nem feltétlenül élvezi majd - tanácsolta a Duna House szakértője, Benedikt Károly.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek