Megsérült Szoboszlai Dominik

Reméljük, hogy Gécsek Fanni most is ápolja focista szerelmét.

Egy kis sérülés érte Szoboszlai Dominik bokáját egy németországi edzésen –számolt be Dave Ockop , a Liverpoolra szakosodott brit újságíró. A sérülés nem lehet súlyos, de elképzelhető, hogy a holnapi barátságos mérkőzést kénytelen lesz kihagyni a Liverpool magyar klasszisa. Az angolok egyébként a Fürth ellen lépnek majd pályára.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Szoboszlai mindössze 22 évesen a magyar válogatott csapatkapitánya. Felnőtt pályafutása során még sosem játszott magyar klubcsapatban, 18 éves korában igazolta le az osztrák Salzburg, majd onnan a Bundesligába került, az RB Leipzighez. A német csapattal kétszer is megnyerte a Német Kupát.

Kétszer is minden idők legdrágább magyar játékosa volt, először mikor a Leipzig, majd mikor a Liverpool szerződtette, utóbbi idén júliusban.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Szoboszlai barátnője a szintén profi sportközegből származó, szombathelyi kötődésű Gécsek Fanni. Fanni édesapja, Gécsek Tibor kalapácsvető olimpikon, 9-szeres magyar bajnok, egyszeres Európa-bajnok és világbajnoki harmadik helyezett atléta.

Nagy a szerelem a fiatalok között
Gécsek Fanni/ Instagram

Fanni biztosan segíti a focistát a felépülésben.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek