Nem fizetett a fővállalkozónak, minősített sikkasztással vádolják

A férfi egy szállító cég vezetőjeként több mint 18 millió forinttal nem számolt el a fővállalkozó felé.

A vádirat szerint a 29 éves férfi, egy logisztikai cég vezetőjeként, szóbeli megállapodást kötött egy futárcéggel arról, hogy számára fuvarozási alvállalkozói tevékenységet folytat. Ez alapján arra vállalt kötelezettséget, hogy a fővállalkozó futárcég telephelyéről a csomagokat a címzetteknek kiszállítja, és a csomagok átvett díját 24 órán belül a fővállalkozónak átutalja.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A terhelt a megállapodás ellenére 2021 április és 2021 június közötti időben összesen több mint 18 millió forint átvett összeget nem fizetett be a fővállalkozó számlájára. Figyelemmel arra, hogy ebben az időben a terheltnek is több mint három és fél millió forint követelése keletkezett a fővállalkozó felé a szállítások díja miatt, így a ténylegesen okozott kár több mint 14 millió forint.

Az elkövetőt az ügyészség minősített sikkasztás bűntettével vádolja. A bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek