Mesterséges intelligencia: eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Microsoft ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyelei eljárást indított a Microsofttal szemben, mert feltételezése szerint keresőrendszerének új szolgáltatásával tisztességtelen gyakorlatot folytat a magyar fogyasztókkal szemben – közölte a versenyhivatal kedden az MTI-vel.

A közleményben felidézik, hogy szoftvergyártó februárban integrálta a – ChatGPT-hez hasonló – mesterséges intelligencián alapuló chat funkciót Bing nevű keresőrendszerébe, ami a keresőfelületen segíti a kérdések megválaszolását, gépi tanulásához felhasználva a felhasználók által megosztott tartalmakat, adatokat és információkat is.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A versenyhatóság szerint azonban a cég vélhetően nem az észszerűen elvárható szakismerettel, illetve szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat a szolgáltatással kapcsolatban.

Úgy vélik, hogy jogsértő lehet a fogyasztók tájékoztatása a szolgáltatás teljeskörűségére, a válaszok megbízhatóságára, naprakészségére és megalapozottságára, valamint az igénybevételével összefüggő adatkezelésre vonatkozóan.

Feltételezésük szerint a fogyasztók vélhetően nem kapnak megfelelő információt arról, hogy megosztott adataikat miként használják fel a mesterséges intelligencia algoritmusának betanításához, mennyiben jeleníti meg őket más felhasználók kereséseire válaszolva, illetve, hogyan lehet ezen adatokat eltávolítani a rendszerből.

Kiemelték: a GVH-val lényegében egy időben indított vizsgálatot az amerikai versenyhatóság (FTC) is egy másik mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatás, az OpenAI által működtetett ChatGPT chatbot ügyében is vizsgálatot indított. A vizsgálat tárgya az amerikai hatósági eljárás esetében is az adatkezeléssel és a szolgálatatás kockázataival kapcsolatos gyakorlata valószínűsíthető tisztességtelensége – közölték.

Közleményében a hivatal felidézte, hogy a GVH már hosszabb ideje nagy figyelmet fordít a nagy technológiai vállalkozások piaci magatartásainak vizsgálatára. Az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt már versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságot fizetett Magyarországon. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.

A GVH hangsúlyozza: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek