Öltönyösök raboltak ki egy párizsi ékszerboltot

A zsákmány több milliárd forintot ér.

Két öltönyös férfi és egy fekete nadrágot, valamint zöld felsőruhát viselő nő sétált be kedden, ebédidőben a Piaget Párizs elegáns negyedében található egyik luxusékszerboltba. Nem vásárolni mentek, hanem rabolni. Hangtompítós fegyvereket szegeztek az alkalmazottakra, földre kényszerítették őket, majd percekkel később összesen 10-15 millió euró értékű (átszámítva kb. 4-6 milliárd forint) zsákmánnyal gyalog távoztak, írja a BBC nyomán a Telex.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A cikk felidézi azt az áprilisi rablást is, amelyben két motoros a Vendôme téren, a mostani rablás helyszínének közelében működő Bulgari ékszerüzletet rabolták ki, majd sikeresen elmenekültek a zsákmánnyal.

Nyilatkozott az egyik francia tévécsatornának a francia ékszer- és óraszakszervezet munkatársa, aki elmondta, hogy a korábbi jelentős csökkenés után, az utóbbi években ismét emelkedni kezdett a hasonló ékszerbolti rablások száma Franciaországban. A BBC cikkében megemlítik, hogy kevesebb mint két hete otthonában rabolták ki a Paris Saint-Germain futballcsapat kapusát, Gianluigi Donnarummát, akit élettársával együtt megkötöztek az elkövetők, majd ékszereiket magukhoz véve távoztak.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek