Orosz-ukrán háború: megkezdődtek a béketárgyalások – oroszok nélkül

Közös közlemény az esemény végén nem várható.

Számos ország biztonsági szakértője kezdett szombaton Szaúd-Arábiában tárgyalásokat, amelyek célja az ukrajnai háború politikai rendezésének kidolgozása, jelentette a szaúdi állami televízió.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A nemzetbiztonsági tanácsadóknak a Vörös-tenger partján fekvő Dzsiddában tartott találkozóján megoldásokat kívánnak kidolgozni az ukrán-orosz válságra – írja az MTI.

A találkozón nyugati nagyhatalmak és fejlődő országok tisztségviselői vesznek részt. Egy szaúdi diplomata közölte: a júniusi koppenhágai találkozó elveit követve a résztvevő országok képviselői eszmecserét folytatnak a válság békés megoldásáról, közös közleményt az esemény konzultatív jellegénél fogva nem adnak ki.

Szaúd-Arábia közölte: a tárgyalások megrendezése a Mohammed bin Szultan trónörökös által tett humanitárius kezdeményezések és erőfeszítések folytatásába, illetve az orosz és az ukrán vezetéssel a válság első napjaitól folytatott kommunikációba illeszkedik bele.

Rijád mind Oroszországgal, mind Ukrajnával jó kapcsolatokat tart fönn.

Oroszország nem képviselteti magát a találkozón, a Kreml szóvivője annyit mondott, hogy Moszkva távolról figyeli a fejleményeket.

Szaúd-Arábia több alkalommal is felajánlotta, hogy közvetít Oroszország és Ukrajna között. Rijád tavaly hadifoglyok cseréjében működött közre. Májusban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vett részt az arab országok szaúdi éves csúcstalálkozóján.

Andrij Jermak, az ukrán elnök hivatalának vezetője, aki Kijevet képviseli a dzsiddai találkozón, kijelentette: „A tárgyalások nem lesznek könnyűk, de az igazság a mi oldalunkon áll” .

Jermak péntek este egy televíziós interjúban hangsúlyozta az ukrán álláspont érvényesítésének fontosságát: „a feladatunk az, hogy egyesítsük az egész világot Ukrajna körül” .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek