Orbán Viktor: a magyar gazdaság jól állta a sarat

A miniszterelnök azt mondta, a harmadik negyedév már érezhetően jobb, mint a második.

A kormány dolgozik, így várhatóan a gazdasági növekedés terén is visszaáll az ország az idei harmadik és negyedik negyedévben a megfelelő pályára, ahogy az infláció esetében is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Hozzátette: a harmadik negyedév már érezhetően jobb, mint a második.

Elmondta azt is, az év végére a reálbérek és a növekedés tekintetében "egy pozitív nullát" szeretne elérni, vagyis az év második felében bekövetkező béremelések ellensúlyozhatják mindazt a rosszat, ami az év első felében történt.

A kormányfő kifejtette: bár az első negyedév mindenkinek nehéz volt, a magyar gazdaság jól állta a sarat, a munkanélküliségi adatok nem estek vissza.

Rámutatott arra is, hogy a jövő évi költségvetés 6 százalékos inflációval számol, de ez akár 5 százalékos is lehet jövőre.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek