A kormány tovább emelné a nyugdíjkorhatárt

Szándékai szerint 2025-től.

Vizsgálni kell a nyugdíjkorhatár további emelését is a nyugdíjba vonulók számának emelkedése miatt. Ez szerepel abban a reformjavaslatban, amit a kormány az Unió felé terjesztett. A nyugdíjreform várhatóan 2025-ben lépne életbe, de az ezt megalapozó nemzetközi tanulmányt már idén év végéig elkészítenék - írja az atv.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kormány reformjavaslata előzetesen leszögezi, hogy az intézkedések tervezésénél vizsgálni kell a nyugdíjkorhatár további emelésének lehetőségét is, hiszen a 2030-as évek közepén a GDP-arányos kiadások – a nyugdíjba vonuló sok „Ratkó-unoka” és a javuló élettartam-kilátások miatt – várhatóan emelkednek.

A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály szerint ez rossz irány. "Ez nagyon-nagyon téves, hiszen ha belegondolunk, ma az egészségben eltöltött idő a férfiak esetében 61,5, a nők esetében pedig 62,8 év. Tehát, amire a mai nyugdíjkorhatár alatt eléri az ember ezt a nyugdíjkorhatárt, már krónikus betegségekkel, rendkívül sok örökölt vagy munkahelyi panasszal küzdenek."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek