Vasárnap 16.13 órakor érkezik a Soproni Vasútállomásra az a vonat, melyről az elsőévesek már firmáik társaságában leszállnak és megkezdődik a hagyományos szekérhúzással a balekhét - közölte a Soproni Egyetem. Délután négytől nyolc óráig érkeznek meg az első éves gólyák a Benedek Elek Pedagógiai Kar épületébe is – Ferenczy J. u. ahol a felsőbb évesek fogadják őket. A pedagógus kar elsőévesei hétfőn 9 órakor a Brunszvik-teremben lesznek együtt.
Az elsőéveseket átgondolt és szórakoztató programok várják, a számháborútól a bográcsozásig, a kirándulástól a városlátogatásig. Az elkövetkező héten tehát a város több pontján találkozhatunk a hivatalos egyetemi egyenruhát, a waldent viselő idősebb egyetemista hallgatókkal és az ifjak csoportjaival. A régi, még a Soproni Egyetem „bölcsőjéből”, Selmecbányáról származó hagyományokat idéző, katonásan rendezett sorban vonuló fiatalság a Balekhét igazi motívuma. De a balek- és gólyahét fő feladata az is, hogy a beiratkozásban, hivatali ügyekben minden elsőst segítsenek a felsőbb évesek.
A hivatalos központi tanévnyitó: 2023.09.13-án lesz, amelyről természetesen küldeni fogjuk a meghívót.
