Hiába minden: a magyar akkor is vezet, ha hivatalosan eltiltották tőle

2021 májusában lépett életbe a Büntetőtörvénykönyv azon módosítása (a 239./B paragrafus), amely szigorította az eltiltás hatálya alatti járművezetés szankcióját.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Pénzcentrum megkeresésére azt közölte, hogy ők csak a rendőri eljárásban regisztrált „járművezetés eltiltás hatálya alatt” bűncselekmény vonatkozásában tudnak tájékoztatást adni, amely az elmúlt években az alábbiak szerint alakult:

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

2021-ben 1216 esetben indult eljárás (ebben az évben ugye, csak májustól élt a szigor),

2022-ben 3188, míg

2023. január 1. és július 31. között 2023 esetben indult eljárás az említett bűncselekmény miatt.

Azaz összességében a szigorítás érvénybe lépése óta majdnem 6500 olyan sofőrt csíptek nyakon, aki eltiltása ellenére, volán mögé ült. Arról nem közöltek adatot, hogy mekkora volt a legnagyobb kiszabott büntetés. De, mint emlékeztettek, a Btk. rendelkezései szerint.

Aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Aki a bűncselekményt büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követi el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek