Ezer méter mélyen műtötte meg a magyar orvos az amerikai barlangászt

A beavatkozás kórtermi körülmények között sem lett volna egyszerű.

Egy kilométer mélyen operált meg egy magyar orvos egy amerikai barlangászt a törökországi Morca-barlangban. A barlangkutató szombaton délután indult el a felszín felé hordágyon, és vasárnapra már a 700 méteres mélységet is elérte – írja az Index.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ahogy azt lapunk is megírta a Magyar Barlangi Mentőszolgálathoz szeptember 2-án, szombaton késő este érkezett a segítségkérés Törökországból, és a magyar csapat volt az első, amely a Taurus-hegységben lévő Morca-barlanghoz érkezett. Egy 40 éves amerikai barlangkutató, Mark Dickey ezerméteres mélységben lett rosszul, gyomor- és bélrendszeri vérzés lépett fel nála, és önerőből képtelen volt feljutni a felszínre.

A magyar orvosi csapat szeptember 3-án, vasárnap megkezdte az életveszélyes állapotban levő barlangkutató életmentő egészségügyi ellátását. A csoport 1040 méter mélyen olyan ellátópontot állított fel, ahol intenzív terápiás ellátásban tudták részesíteni a sérültet, és a gyógyszeres kezelés mellett vértranszfúziót is végre tudtak hajtani.

Horváth Richárd, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat vezetője az M1 Ma este című műsorában elmondta, hogy a kórtermi körülmények között sem egyszerű beavatkozást a Magyar Barlangi Mentőszolgálat önkéntese végezte.

Olyan szakorvos tudott lemenni, aki egyébként barlangászik, és ezer méter mélyre lejutva még mindig alkalmas arra, hogy beavatkozzon. Egy olyan orvosi segítőcsoport ment vele, akik a felszereléseiket is levitték, és ott meg tudta teremteni azokat a feltételeket, amikkel ő dolgozni tud – fogalmazott a Magyar Barlangi Mentőszolgálat vezetője.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek