Rendben van, hogy Erdogan emberei megvertek egy magyart

Társadalmilag elfogadható módon tették ezt.

Bántalmaztak egy magyar férfit Budapesten, aki az államalapítás ünnepe alatt Magyarországra látogató török elnöknek bemutatott a két kezével. A török elnök itt tartózkodásával lapunk többször is foglalkozott. A Terrorelhárítási Központnak (TEK) és a magyar rendőrségnek kellett közbeavatkoznia és kimenekítenie az illetőt, akire elmondása szerint Recep Tayyip Erdogan emberei szállhattak rá – értesült a Narancs.hu. Mint írják, az esetről a Mérce is beszámolt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A BRFK a hozzájuk az ügyben érkezett feljelentést határozatban elutasította. Az indoklásban kifejtik, nem közvádas bűncselekmény, hogy augusztus 20-án, a Budapestre látogató Recep Tayyip Erdoğan török elnök testőrei utólag megkerestek egy férfit, aki a konvoj előtt a középső ujjával jelezte véleményét a török államfőről. A férfi szerint ezek után közrefogták és bántalmazták, illetve halálosan fenyegették, és a Terrorelhárítási Központ embereinek kellett őt kimentenie - írja a 168ora.hu .

A rendőr-főkapitányság azonban leszögezte, véleményük szerint a török erős emberek „kiemelt személyvédelmi feladatokat láttak el” . Ilyen körülmények között pedig intézkedésük nem normasértés:

„Az erre vonatkozó különleges szabályok alapján a védett személyt ért atrocitás esetén intézkedési kötelezettség keletkezik. Ennek végrehajtására azonnal, adott esetben az intézkedés alá vont állampolgár személyiségi jogainak szükségszerű sérelmével kerülhet sor” – írták határozatukban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek