Félmilliárdért gondozzák a Puskás Aréna gyepét

A közbeszerzési kiírás szerint „a Stadion játékfelülete kiemelkedő érték, a nemzeti stadion jellegéből adódóan jelkép, presztízs értékeket hordoz”

Csak egy cég jelentkezett a pályázatra, amelyet a Puskás Aréna pályakarbantására írtak ki: ahogy 2021-ben, úgy most is a solymári Garden Group Kft. indult és nyert a közbeszerzésen – írja az Átlátszó .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az ár azonban időközben jócskán megnőtt: két éve még 180 millió forint volt a keretmegállapodás összege, most viszont már 453 millió.

A közbeszerzési kiírás szerint „a stadion játékfelülete kiemelkedő érték, a nemzeti stadion jellegéből adódóan jelkép, presztízs értékeket hordoz”.

A cég feladata lesz többek között a fűnyírás, az öntözés, a pályaápolás, a tápanyag-utánpótlás, a nyári hőterhelés elleni védelem és a fotovoltaikus lámpák használata is.

Emellett adatokat kell szolgáltatnia a műszaki ügyelet részére a pályafűtés beállításaihoz, elő kell készítenie a pályát a labdarúgó mérkőzésekhez (pl. kapuk, háló, szögletzászlók kihelyezése, kispad-ülések előkészítése stb.), majd a mérkőzés után gondoskodniuk kell a gyep megtisztításáról, a felület károsodásának felméréséről, és a felületi hiányok eltüntetéséről is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek