Öt diáktüntető ellen indított eljárást a rendőrség

Nem engedélyezett pirotechnikai eszközöket használtak, és szabálysértés miatt indul ellenük eljárás.

Öt, pénteki diáktüntetésen részt vevő személy ellen indít szabálysértési eljárást a BRFK, írja a 24.hu . A diákok által szervezett, belvárosi vonuláson, ahol Pintér Sándort és a kormányt is szidalmazták, a rendőrség szerint „bejelentett és tudomásul vett gyűléseken a résztvevők közül négyen a Margit hídon, illetve a Kossuth Lajos téren a Rákóczi szobornál pirotechnikai eszközöket működtettek el, ezért velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt szabálysértési eljárást indít.”

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A rendőrség hozzátette, a tüntetők átvonulása a Várba, Orbán Viktor miniszterelnök hivatala elé már ugyancsak jogellenes volt. Ráadásul közleményük kiemelte, hogy a tüntetők „a Király lépcsőn a rendőrsorfalat lökdösni kezdték, ezért a rendőrök a balesetveszély elkerülése érdekében többször felszólították őket magatartásuk befejezésére. Később a jogellenes gyűlés résztvevői a Hunyadi úton át ismételten megkíséreltek feljutni a Karmelita kolostorhoz. A jogellenes gyűlés tartása miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy fővel szemben gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése okán szabálysértési eljárást indított.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek