Pofonokkal szerzett pénzt a 18 éves soproni rabló

Egy órán belül elkapták a rendőrök. Hosszú éveket kaphat ezért.

Bejelentés érkezett a rendőrségre augusztus 6-án 15 óra 40 perckor, miszerint Sopronban, egy Hátulsó utcai társasházban rablás történt. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a bejelentő egy ismerősével ment be a lépcsőházba, ahol a férfi egy korábbi tartozására hivatkozva pénzt kért tőle. Mivel ő nem teljesítette a kérést az elkövető két alkalommal arcon ütötte, majd zsebébe nyúlva kivette az ott tartott húszezer forintos bankjegyet, majd távozott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A soproni rendőrök egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható N. Martint, akit a helyi rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a 18 éves soproni férfit – őrizetbevétele mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd az illetékes járási ügyészség felé előterjesztés tettek letartóztatásának indítványozására.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek