A Megafon milliárdokat kapott ellenőrizhetetlen forrásból

Dől a pénz a kormánypárti propagandára.

A 24.hu megnézte a civil szervezetek bíróságon leadott éves beszámolóit és a cégbeszámolókat, amiből kiderült, hogy megdöbbentő összegek kerültek a Fidesz propagandának terjesztéséért felelős szervezetekhez teljesen tisztázatlan forrásból.

Az újság csak a Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Megafon, az Aktuális Média és a Budapest beszél adatait nézte meg, tehát a kisebb szervezetek még ki is maradtak a felsorolásból, de így is sokatmondóak a számok: a Megafonnál 2020-ban 250 millió, 2021-ben 2,34 milliárd, 2022-ben pedig 2,76 milliárd forint szerepel olyan támogatásként, amiknek semmit nem tudni a forrásáról, természetesen a Megafon sem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

Egy fokkal tisztább a CÖF esete, de nem sokkal: ott három forrás van feltüntetve, a "rejtett, de főleg magánszemélyektől érkező adományok”, az állami cégek (MVM, Szerencsejáték Zrt. és társai), illetve a Fidesz alapítványa, a kötcsei találkozót is szervező Polgári Magyarországért Alapítvány. A legnagyobb arányban itt is a magánadományok szerepelnek, kisebb részben pedig olyan támogatások, amiknek nincs feladója.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek