Lőszergyártó nagyhatalom leszünk

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a magyar hadiipar fejlődését is méltatta a várpalotai lőszergyár bokrétaünnepségén.

A várpalotai lőszergyár komplexumának nemcsak Magyarország, hanem egész Európa számára kiemelt jelentősége lesz, az önálló védelmi ipar fejlesztése az európai stratégiai autonómia egyik pillére – mondta a honvédelmi miniszter pénteken Várpalotán.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a várpalotai Védelmi Ipari Komplexum bokrétaünnepségén arról beszélt, hogy a magyarországi hadiipar fejlesztésének a védelmi képességek fokozásán túl munkahelyteremtő hatása is van.

Hozzátette, hogy a több mint 300 milliárd forint értékű várpalotai projekttel 1000-1200 új munkahely is létesül, „együttműködési szerződést kínálva ezáltal a térség közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek, sok pályakezdő fiatalnak és tapasztalt munkaerőnek egyaránt”.

A honvédelmi miniszter felidézte, 2016-ban a Magyar Honvédség a kormány támogatását élvezve „álmodott egy nagyot” . Hozzátette, már akkor, az ukrajnai háború előtt felismerte a magyar kormány azokat a kihívásokat, amelyek mára mind katonai, mind biztonsági értelemben, mind a védelmi ipar tekintetében realitások lettek.

„A kormány megteremtette mindehhez a feltételeket, és most itt állunk annak a 400 hektáros területnek a közepén, ahol Európa egyik legmodernebb lőszergyárkomplexuma épül” – közölte.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek