A NAV lenyelte Iványiék egyszázalékos felajánlásait is

Az Oltalom Karitatív Egyesület részére felajánlott civil szja-egyszázalékok is a NAV-nál landoltak.

A Magyar Hang által közölt adatok szerint 7565 adózó rendelkezett Iványiék javára az szja-ja egy százalékáról, ami alapján 71 736 448 forint járt volna nekik. A pénzt vélhetően a kisegyház és szervezetei adótartozása miatt nem utalták ki. A lap szerint ezek után kérdés az is, hogy az egyházi szja-egyszázalékokból a MET-nek felajánlott 718 millió forintot (több mint hetvenezren választották az egyházak közül Iványiéket) megkapják-e, vagy azt is elvonja az adóhatóság.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A NAV oldalán ugyanis az olvasható: „a vallási közösségeknek felajánlott összeget az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért felelős miniszter a rendelkezőnyilatkozatok évét követő év január 31-éig – azaz idei felajánlások alapján 2024. január 31-éig – utalja át, feltéve, hogy a kedvezményezett az átutalás időpontjában is vallási közösségként van nyilvántartva” .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek