Autósüldözés után futva menekült a rendőrök elől egy dunaújvárosi férfi

Az autós üldözésről felvételt is készítettek.

Még csütörtökön figyeltek fel a rendőrök Dunaújvárosban egy a korábbi jogsértései miatt ismert autósra – írta a police.hu. A férfit először megkülönböztető fény- és hangjelzéssel próbálták megállítani, de a sofőr még nagyobb gázzal hajtott tovább.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A férfi egy szemből érkező rendőrautót, egy keresztben álló kocsit és egyéb terepakadályokat is sikerrel kikerült.

Majd megállt, futva menekült tovább.

Az egyenruhások néhány méter után elkapták. A rendőrség azt írta, nemcsak Dunaújvárosban, de Kalocsán és az V. Kerületi Rendőrkapitányságon is büntetőeljárás folyik az elkövetővel szemben. A bíróság korábban jogerősen eltiltotta a vezetéstől.

A férfit az elmúlt néhány hónapban többször is elkapták. Előfordult, hogy úgy próbált elmenekülni, hogy közben veszélyeztette a közút forgalmát. Egy másik esetben csak azért tudták megállítani, mert kifogyott az üzemanyag az autójából.

Az ámokfutót a sorozatos bűncselekmények elkövetése miatt a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek