Adómentes lesz a „repibor”

A vendéglátást is érinti a változás.

A Magyar Közlönyben a jogszabály, amely szerint november 16-tól mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól a reprezentációs céllal adott borászati termékek. Ez újra divatba hozhatja a céges ajándékokat, amelynek keretében az egyes szervezetek, illetve vállalkozások borral köszönik meg partnereiknek az együttműködést - írta az Agrárszektor.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A borágazat ezidáig többször, több fórumon is jelezte, hogy a „repiborra” is érvényes adó nagyban visszavetette a keresletet a cégek részéről, akik az adómentes környezetben ezentúl könnyebben választhatják a pincészetek termékeit ajándékozás céljára. Az adómentessé váló bor ezért az idei ünnepi szezonban kézenfekvő és elterjedt ajándék lehet, amellyel jellemzően cégek jutalmazzák partnereiket, vagy akár dolgozóikat.

Mivel a rendelet vendéglátást is említ, ezek szerint az év vége felé a szervezetek, cégek által látogatott borkóstolók, borvacsorák is adómentesek lehetnek. Az erről szóló kormányrendelet szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben. A jogszabály-változás akár jelentős keresletet is jelenthet az üzleti szféra részéről az év végi időszakban, amely jól jön a problémákkal küzdő hazai borágazatnak.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek