Kedden kora délután súlyos közlekedési baleset történt Szarvkő (Hornstein) és Büdöskút (Steinbrunn) között egy mezőgazdasági úton. A Burgenlandi Tartományi Biztonsági Központ (LSZ-B) tájékoztatása szerint a GYSEV-Raaberbahn egyik Ebenfurt felé tartó motorvonata ütközött egy személygépjárművel, melyben ketten utaztak. A vonat mintegy 350 méteren keresztül tolta maga előtt a szerencsétlenül járt autót, mire meg tudott állni.
A helyszínre a Christophorus 3 mentőhelikopter valamint több mentőautó is érkezett, az autó két utasát azonban már nem tudták megmenteni, ők a helyszínen életüket vesztették. A GYSEV tájékoztatása szerint az érintett vonalszakaszon pótlóbuszok járnak Ebenfurth és Müllendorf (Szárazvám) között.
FRISSÍTÉS:Az autóban egy 77 éves nő és egy 87 éves férfi ültek, autójukkal a jól működő fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtottak a vasúti átjáróba. A mozdonyvezető valamint a vonat mintegy 40 utasa sértetlenül úszta meg a balesetet. A menetrend szerinti vasúti forgalom délután fél 5 körül állt ismét helyre.
