Légvédelmi rakétarendszer egymilliárd dollárért

Magyarország és az Egyesült Államok között a valaha kötött legnagyobb védelmi beszerzés valósul meg.

Az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszert a Magyar Honvédség – a mintegy egymilliárd dolláros beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot Benkő Tibor honvédelmi miniszter és David Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete írta alá szerdán Budapesten- közölte az MTI.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A dokumentum értelmében a Magyar Honvédség elfogadja az Egyesült Államok ajánlatát, és a továbbfejlesztett föld-levegő rakéta rendszer (National Advance Surface-to-Air System – NASAMS) szükséges komponenseit az amerikai Foreign Military Sales programon keresztül szerzi be, legkésőbb 2020. szeptember 30-ig.

A rendezvényen Benkő Tibor hangsúlyozta: céljuk, hogy olyan képességet teremtsenek, amely a magyar emberek védelmét, az egész ország érdekét szolgálja – olvasható az index.hu-n.

A miniszter azt is mondta: a légvédelmi rendszer elsődleges célja az elrettentés, a biztonság erősítése, és a katonák kiképzését is segíti majd.

David Cornstein kiemelte, hogy Magyarország és az Egyesült Államok között a valaha kötött legnagyobb védelmi beszerzés valósul meg. Ez a légvédelmi rendszer NATO- kompatibilis, több más ország is ezt használja – tette hozzá a nagykövet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek