Még nehezebb lesz vonatozni Budapest és Győr között – teljes vágányzár jön

Új fázisához érkezik a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Szárliget és Biatorbágy közötti szakaszának felújítása október 27-én - hívta fel a figyelmet közleményében a MÁV Zrt.

                                                        
    
    Ekkortól a munkálatok egyidejűleg érintik mindkét vágányt, ezért három héten keresztül szünetelni fog a vonatközlekedés Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között, vonatpótlóbuszok szállítják majd az utasokat - írták.

    
                            
            

A MÁV-VOLÁN-csoport mindent elkövet azért, hogy az ideiglenes közlekedési rend a lehető legjobban alkalmazkodjon a helyzethez, az eddigihez képest kétszer annyi autóbusz áll szolgálatba, amelyek menetrendjét, útvonalát és mennyiségét összehangolják az utasigényekkel - hangsúlyozták.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az utasokat arra kérik, hogy a szokásosnál nagyobb ráhagyással tervezzék meg utazásukat, mert a menetidők érdemben hosszabbodhatnak.

A hosszabb közúti menetidők miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, az elővárosban utazóknak 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolni.

Kitértek arra is, hogy a pályafelújítás második szakaszával összefüggésben változik az 5-ös számú vasútvonal forgalmi rendje is, a tehervonatok forgalmát a győri fővonalról átmenetileg a Székesfehérvár-Komárom vonalra terelik át. Emiatt a személyszállító vonatok közlekedése itt szintén szünetelni fog, az utasokat Székesfehérvár és Komárom között ugyancsak vonatpótló buszok szállítják.

A teljes vágányzár három hete alatt érvényes menetrendet pénteken tette közzé a vasúttársaság a honlapján, a vágányzári hírek menüpontban. A változások legfontosabb elemeit ide kattintva ismerheti meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek