Karikó Katalin az oktatásra szánja a díjával járó pénzt

"Nincs jachtom, és nem is lesz, oktatásra és kutatásra szánom a Nobellel járó összeget" – mondta a kutató.

Szegeden ünnepelték csütörtökön Karikó Katalint, aki idén orvosi-élettani Nobel-díjat kapott. Karikót a városban mintegy ezren üdvözölték, majd a Szegedi Tudományegyetemen ünnepi ülést tartottak a tiszteletére, ezután a sajtó előre feltett kérdéseire is válaszolt – írja a 444 .

Az ünnepségen bejelentették, hogy az SZTE felajánlotta Szent-Györgyi Albert egykori dolgozószobáját Karikó Katalinnak, aki el is fogadta azt.
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

"Nem magamat, hanem a tudományt szeretném népszerűsíteni" – mondta. A figyelem általában a filmsztárokra, sportolókra irányul, ki kell használni, hogy most a kutatók, a tudomány került a középpontba.

"Ékszereket nem viselek, nincs egy olyan költséges hobbim, mint például a lovaglás. Jachtom nincs, és nem is lesz soha. Az oktatásra és a kutatásra szeretném fordítani az összeget. Hogy pontosan hol és kikkel, azt a jövő fogja eldönteni" – válaszolta arra a kérdésre, hogy mihez kezd a díjjal járó pénzjutalommal (félmillió dollár, nagyjából 185 millió forint).

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek