Ha egy erdőben sétálunk, esetleg egyszerű túrázóként, akkor csak a legritkább esetben találkozhatunk erdei állatokkal, hiszen ők jobb esetben már nagyon messziről észlelnek és kerülnek minket. Viszont rovarokkal annál inkább összefut az ember, ha akarja, ha nem.
Az első, amit talán észreveszünk, hogy csapkodjuk a rajtunk tobzódó szúnyogokat. De ha ezen a sokkon túljutunk, akkor érdemes néha a kisebb élőlényekre is figyelnünk.
Bolygónk állatvilágának több mint felét a különböző rovarfajok teszik ki és máig fedeznek fel újakat. Ennek ellenére sokukat fenyegeti a kihalás veszélye, sőt tömegesen tűnnek el. Ez senkinek sem jó.
Akadnak közöttük az ember szemszögéből hasznosak, illetve kártékonyak vagy épp semlegesek. Akárhogy is legyen, valamilyen formában szinte minden ember életének szerves részei még akkor is, ha erről mi nem is tudunk.
Sokan lenyűgözőnek tartják ezt a hatalmas változatosságot, mások pedig iszonyodnak tőlük. Pedig ők az alkalmazkodás igazi bajnokai. Nemrég például arról írtunk , miért szolgálhatnak hasznos társként a lakásokban a pókok.
Persze közöttük is akadnak igazi sztárok. Ilyenek a szitakötők, a pillangók, vagy akár a méhek. Vagy felettébb bosszantóak: például a hideg elől a lakásba behúzódó poloskák vagy közismertebb nevükön büdös margitok (egyik kollégánk szerint büdös bencék)
De ha elég kitartóak vagyunk, egy másik, rejtett világot fedezhetünk fel. A beazonosításban Vörös Norbert biológus a Vasi Skanzen munkatársa is segítségünkre volt.
