40 ezer ápoló hiányozhat a magyar egészségügyi rendszerből

Több osztályon már kórtermeket zárnak le, mert nincs elég ápoló.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a Népszava beszámolója szerint azt mondta, hogy míg korábban mindig 20-25 ezer ápolót hiányolt az egészségügyi ellátórendszerből, az OECD átlagához képest „mostanra elértük a 40 500-at”, és míg öt évvel ezelőtt ezer lakosra 6,2 ápoló jutott Magyarországon, tavaly már csak 5,3. Balogh szerint „a helyzet drámai”.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Népszavának az egyik nagy centrumkórház szakembere azt mondta, ahol dolgozik, szinte nincs is 40 év alatti ápoló, és sokan a nyugdíjkor után is visszajárnak dolgozni. Szerinte ha ők mégis a nyugdíj mellett döntenek, összeomolhat az ellátás. Azt mondta, több osztályon már kórtermeket zárnak le, mert nincs elég ápoló.

Balogh erről azt mondta, hogy szerinte ha az orvosok „fogyását” a Belügyminisztérium meg tudta állítani, akkor a szakdolgozók megtartására is tenni kéne valamit, különben nem marad ellátórendszer. Itt elmondta azt is, hogy nem járható út, ha indonéz és egyéb vendégmunkásokkal pótolnák a kieső ápolókat.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek