Elütötte az intézkedő rendőrt egy ittas sofőr Sopronban

A 41 éves osztrák férfi a cselekménye után elhajtott, azonban az osztrák hatóságok – a megadott információk alapján – elfogták és a Somfalvi Rendőrőrsre előállították őt.

Sopronban, a Móricz Zsigmond utcában ellenőrizték a rendőrök egy osztrák rendszámú Audi A6 típusú gépkocsi vezetőjét 2020. augusztus 17-én 21 óra 30 perc körül. A járművet vezető férfit a járőrök igazoltatták – ennek során a sofőr egy osztrák honosságú vezetői engedélyt adott át -, majd vele szemben alkoholtesztert is alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért az egyenruhások őt további mintavételre elő akarták állítani a rendőrkapitányságra. A járművezető azonban az intézkedés alól kivonta magát, és nagy sebességgel elhajtott a helyszínről - írja a Police.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A rendőrök több autóval követték őt, amelynek során a férfi úgy próbált egérutat nyerni, hogy a szolgálati gépkocsiknak is nekiütközött. A forgalmi okból lassításra kényszerülő sofőrt végül a Csengery és Csatkai utcák kereszteződésében sikerült megállítani. Az egyik rendőr kiszállt a szolgálati autóból, hogy intézkedjen a gépkocsi vezetőjével szemben, azonban a férfi először hátramenetbe kapcsolt, majd hirtelen elindulva, nagy sebességgel a vele szemből érkező egyenruhás felé indult, és elsodorta őt. Az intézkedő járőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték. Az egyik rendőr a társát ért támadást észlelve, kollégája testi épsége védelmének érdekében, az autó kerekére célozva, egy lövést adott le.

Az osztrák hatóságok, a magyar rendőröktől kapott információk alapján 2020. augusztus 18-án 0 óra 55 perckor megtalálták a fenti cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható járművezetőt, elfogták és a Somfalvi (Schattendorfi) Rendőrőrsre előállították őt. A férfival szemben a magyar hatóságok nemzetközi körözést adtak ki.

Autós üldözés Sopronban 2020. August 18. 08:44
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek