Bedrogozva vezetett, ráadásul el is volt már tiltva

A csornai fiatalember letartóztatását el is rendelte a bíróság.

A járőrök november 13-án hajnalban Csornán egy autóval közlekedő helybelit ellenőriztek. A rendőrök az intézkedéskor megállapították, hogy a sofőrt a Csornai Járásbíróság 2023 márciusában jogerősen eltiltotta egy évre a járművezetéstől. A fiatalember elfogásakor felmerült az a gyanú, hogy kábítószer hatása alatt ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott drogteszt igazolt.

A csornai nyomozók a férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett és kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek