Megállapodtak végül: decembertől emelkedik a minimálbér

Hosszú tárgyalás után született meg az egyezség.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet - jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.

Hozzátették, a felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét, ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.

Tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket - írták.

Az ülésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ismételten részt vett, aki üdvözölte a döntést, valamint jelezte, hogy a kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat.

A miniszter a munkaadói és munkavállalói oldal képviselőinek is megköszönte, hogy az egyeztetések szinte végig az együttműködés jegyében teltek. "Ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség - nyilvánvalóan politikai okokból - a munkavállalók érdekeit figyelmen kívül hagyva hátráltatni próbálta a megegyezést és végül a megállapodást sem írta alá" - fogalmaz a minisztérium.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek