Az első 13 kiszabaduló izraeli civil mellett 12 thaiföldi vendégmunkást engedett el október 7-e óta tartó fogságából a Hamász. A thaiföldiek Izraelben a többi kiszabadult tússzal azonos elbánásban részesülnek, őket is valamelyik izraeli kórházba szállítják.
A Hamász elsőként az egyiptomi hatóságokkal folytatott tárgyalások eredményeképpen szabadon engedett thaiföldieket adta át a vöröskereszt képviselőinek.
Az izraeli média jelentése szerint egyúttal megkezdődött a szabadon engedése izraeli börtönökből 39 olyan palesztin rabnak, akiket a túszokért cserébe helyeznek szabadlábra, kilencen közülük Kelet-Jeruzsálembe, a többiek Ciszjordániába térnek haza.
A Fehér Ház folyamatosan nyomon követi az izraeli fogolycsere fejleményeit - közölték illetékesek pénteken. Hangsúlyozták: az első foglyok elengedésének sikere meghatározza, hogy a következő napokban sikerül-e rendben lebonyolítani az Izrael és a Hamász között katari, egyiptomi és részben amerikai közvetítéssel kialkudott túszcserét.
Joe Biden elnök csütörtökön a fogolycseréhez fűződő várakozásairól újságírók előtt annyit mondott, hogy reméli, az első körben elengedettek között lesz az a 3 éves amerikai állampolgárságú gyermek, akinek szüleit a Hamász rajtaütése során megölték. A CNN hírtelevízió beszámolója szerint a pénteken első körben szabadon engedett 13 túsz között azonban nincs amerikai állampolgár.
A megállapodás értelmében a pénteken életbe lépett négynapos tűzszünet során a Hamász 50, október 7-én elhurcolt, többségében izraeli állampolgárt enged el, minden elengedett fogolyért cserében Izrael három palesztint enged ki a börtönből.
