A Fertő part polgármesterei kiállnak a vízitelep fejlesztése mellett

Fertő tó magyar oldalán fekvő települések polgármesterei közös nyilatkozatot adtak ki, melyet szerkesztőségünkhöz ugyan nem juttattak el, mi mégis közzétesszük.

A Fertő tó magyar oldalán fekvő települések polgármesterei közös nyilatkozatot adtak ki, mely szerint egységesen kiállnak a Fertő part fejlesztése mellett. Bár ezt a nyilatkozatot szerkesztőségünkhöz nem juttatták el, annak érdekében, hogy továbbra is objektíven és pártatlanul tudjunk tudósítani a fejlesztésről, mi is közzétesszük, természetesen változtatás nélkül.


Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

NYILATKOZAT

A Sopron–Fertő kiemelt turisztikai térség településeinek polgármestereiként közösen nyilatkozunk arról, hogy egységesen kiállunk a Fertő part fejlesztésének szükségessége mellett. A tervek pontos ismeretében támogatjuk a jelenleg tervezett beruházást, amelytől az egész térség turisztikai fellendülését is várjuk. Folyamatosan fejlődő településeink számára új lehetőségeket nyújt majd a térség legnagyobb turisztikai és közösségi beruházása.

Elhatárolódunk minden olyan politikai indíttatású kezdeményezéstől, amely ezt a tervezett fejlesztést gátolni próbálja, egyben visszautasítjuk, hogy a fejlesztés rossz hatással lenne a környék turizmusára, közösségi értékeire és településeink életére. Éppen ellenkezőleg, azt valljuk és kiállunk amellett, hogy csakis egy ilyen, európai színvonalú fejlesztés lehet valós alternatíva a korszerű ausztriai üdülőhelyek mellett a hazai oldalon.

A fejlesztés által településeink idegenforgalma – vendéglátás és szálláskiadás tekintetében is – felívelő pályára kerülhet, amelynek csakis pozitív gazdasági hatásai lehetnek a térségre nézve. Örömmel ajánljuk majd a megújuló Fertő Partot a településeinken élőknek, a helyi családoknak és iskolai csoportjainknak.

A nyilatkozatot elfogadók névsora:

Bognár Zoltán – Fertőd polgármestere
Dévényi Zoltánné – Hidegség polgármestere
Dr. Farkas Ciprián – Sopron MJV polgármestere
Horváth Attila – Fertőhomok polgármestere
Kóbor Attila – Fertőszéplak polgármestere
Kutrucz Gyula - Fertőboz polgármestere
Palkovits János – Fertőrákos polgármestere
Papp Gyula – Sarród polgármestere
Szigethi István – Hegykő polgármestere

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek