December 10-től érvényes a MÁV új vasúti menetrendje, amelynek kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit, közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az új menetrend kialakításakor a járási egyeztetéseken felül annak az online társadalmi egyeztetésnek a javaslatait is figyelembe vették, amelyet az Építési és Közlekedési Minisztérium kezdeményezett az utazóközönség érdekében.
A menetrendváltozásról részletek a MÁV honlapján találhatók – hívta fel a figyelmet a vasúttáraság.
A legfontosabb változások:
Befejeződött a Püspökladány―Biharkeresztes vasútvonal felújítása és villamosítása, ennek köszönhetően a menetrend is megújul: ütemes menetrend lép életbe, csökken az eljutási idő, javulnak a csatlakozások a menetrendváltástól.
A Z42-es zónázóvonatok számának bővítésével az új menetrendtől tovább javul és gyorsabbá válik a főváros és Dunaújváros közötti vasúti összeköttetés.
Hétvégi napokon reggelenként Szolnokról a G60-as és Nagykátáról az S60-as vonatok sűrűbben, 60 helyett 40 percenként közlekednek. A Hatvan–Salgótarján–Somoskőújfalu, valamint a reggeli óráktól a Vámosgyörk–Újszász–Szolnok vonalon mindkét irányban 4-4 perccel később közlekednek a vonatok hatvani InterCity csatlakozások, valamint a vámosgyörki átszállási lehetőségek javítása érdekében. A Budapest–Hatvan–Miskolc és a Miskolc–Tornanádaska vonalon az indulási és érkezési időket hozzáigazítja a vasúttársaság a meglévő sebességkorlátozások okozta többlet menetidőkhöz.
Ennek következtében az InterCity-k Miskolcról 3 perccel később indulnak Budapest felé, a menetidejük 7 perccel nő, az elővárosi szakaszon pedig változik a G80-as vonatok és az InterCity-k, valamint az Agria és a Mátra InterRégiók indulási ideje. Néhány perccel hosszabb menetidővel közlekednek. A tornanádaskai vonalon a jelenleginél 10-14 perccel válik hosszabbá az utazás.
Az InterCity vonatok menettartama Budapest-Nyugati pályaudvar és Nyíregyháza között 6 perccel, Nyíregyháza és Budapest között 5 perccel növekszik, Budapest és Szeged között pedig 3-4 perccel nő a menetidő.
A hétvégi éjszakai vasútvillamosok menetrendje változik, ezáltal kedvezőbb lesz a csatlakozás a Budapest–Szeged közötti éjszakai, hajnali vonatokhoz.
A Zalaegerszeg–Rédics és a Zalaegerszeg–Őrihodos (Hodoš) vonalakon a GYSEV veszi át a személyszállítási szolgáltatást. A Citadella InterCity-k továbbra is a MÁV-START közlekedteti a Zalaegerszeg–Őrihodos vonalszakaszon. A vasúti pálya továbbra is a MÁV kezelésében marad.
A Budapest—Győr—Csorna—Szombathely―Szentgotthárd, a Celldömölk—Szombathely, valamint a Szombathely—Zalaszentiván—Zalaegerszeg/Nagykanizsa viszonylatokon a távolsági személyszállítási szolgáltatást a MÁV-START, a regionális szolgáltatást a GYSEV végzi a teljes viszonylatukban.
Egy tucattal bővül azon vasútvonalak száma, amelyek esetében egyes megállóhelyeken feltételes megállási rend lép életbe, azaz csak akkor állnak meg a vonatok, ha van le- vagy felszálló utas. A leszállási szándékot jelezni kell a fedélzeten a leszállásjelző gomb megnyomásával.
Tájékoztatásuk szerint az utasok november 29-től tudják megváltani elővételben a menetjegyeket a menetrendváltást követő időszakra.