Betiltották Oroszországban az LMBTQ-mozgalmat

Szélsőséges szervezetnek minősítette és betiltotta Oroszországban a legfelsőbb bíróság a nemzetközi LMBT társadalmi mozgalmat.

A kereset követelése teljesítendő: az LMBT nemzetközi közéleti mozgalom szélsőséges szervezetnek ismerendő el, és tevékenysége betiltandó Oroszországban – jelentette ki a bíró a RIA Novosztyi hírügynökség szerint, hozzátéve, hogy a határozat azonnal hatályba lépett.

A bíróság sajtószolgálata azt is közölte, hogy a tárgyaláson csak az igazságügyi minisztérium képviselője vett részt, az alperesnek nem volt képviselője a bíróságon. Az ülés zárt ajtók mögött zajlott, több mint négy órán át tartott, és az ügy peranyaga több mint 20 kötetet tett ki.

A keresetet az orosz igazságügyi minisztérium nyújtotta be. A tárca korábban közölte, hogy megvizsgálta a mozgalom oroszországi tevékenységét, és „a szélsőséges irányultság különböző jeleit és megnyilvánulásait” fedezte fel benne, egyebek között a társadalmi és vallási viszályra való uszítást.

Vahtang Kipsidze, a moszkvai patriarkátusnak az egyház és társadalom, valamint a média közötti kapcsolatokért felelős zsinati osztálya elnökhelyettese kijelentette: az oroszországi LMBTQ-mozgalom betiltása és szélsőséges szervezetnek minősítése nem más, mint a társadalom erkölcsi önvédelmének egy formája. Kipsidze szerint a mozgalom tevékenysége arra irányul, hogy kiszorítsa a házasság és a család keresztény fogalmát a közéleti és jogi térből, ami sérti a hívők jogait azokban az országokban, ahol cselekvési szabadságuk van.

Dmitrij Agranovszkij, a RIA Novosztyi által megszólaltatott ügyvéd úgy vélekedett, hogy a legfelsőbb bíróság döntése nem fogja érinteni az emberek mindennapi életét, legyenek bármilyen irányultságúak. Azt mondta, hogy Oroszország soha nem üldözte az LMBT képviselőit ezen az alapon, és nincs rá oka, hogy ezután üldözze.

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) szerdán közölte, hogy szeptember óta mintegy 7200 „LMBT-propagandát” tartalmazó online címet távolított el vagy blokkolt. Akkor lépett hatályba a hatóság rendelete, amely meghatározta azokat az ismérveket, amelyek alapján egységes nyilvántartásba veszik a tiltottnak minősített LMBT-, nemváltoztatási és pedofília-propagandának nyilvánított internetes anyagokat.

A tartalmakat egyebek között akkor tiltják, ha a következő kritériumok alá esnek: „a hagyományos és a nem hagyományos szexuális kapcsolatok társadalmi egyenértékűségéről alkotott torz kép kialakítása; a nem hagyományos szexuális kapcsolatok iránti érdeklődés kialakítása, a nem hagyományos szexuális kapcsolatok előnyeinek igazolása a hagyományos kapcsolatokkal szemben; a hagyományos szexuális kapcsolatok elutasításának igazolása a nem hagyományos kapcsolatok javára; pozitív hozzáállás kialakítása a nemváltoztatáshoz”.

A Roszkomnadzor idén 47 közigazgatási jegyzőkönyvet állított össze audiovizuális szolgáltatók ellen LMBT-tartalmak megjelenítése címén, és több mint 29 millió 200 ezer rubelt meghaladó (csaknem 114 millió forintnyi) bírságot vetett ki rájuk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek